Üdv mindenkinek!

Sikerekben és egészségben gazdag, boldog új évet kívánok!
Kezdjünk is bele az új évbe és nézzük meg a SpEFEKTETO 2021-es számait.

Van némi Deja Vu érzésem a tavalyi évértékelőhöz kapcsolódóan, mivel  most sem vagyok teljesen elégedett, mindkét swing az “A” és a “B” portfólió is alul teljesít (eddig), de tavalyhoz hasonlóan ebben a pillanatban elmondható, hogy a swing pozícióim még aktívak.  TAVALY EZT ÍRTAM: Nem zártam le őket, ez egy piac diktálta helyzet, ami egy kicsit nyugisabb swinggelést (ha van ilyen szó) hozott nekünk. A kulcsszó a türelem! UGYANEZ A GONDOLAT MÉG MOST IS HELYTÁLLÓ. Ellenben a Komplex Portfólió “C” kimagaslóan teljesített, jobban, mint 2020-ban, pedig az is eredményes volt!

 

Íme a három elérhető portfóliócsomag teljesítménye 2021-ben! Ne feledd az “A” és “B” portfólió a “C” portfólió része, nem pedig különálló portfóliók.

 

Portfólió A: -1,2% 

Ezt a swing pozíciót még 2020 novemberben nyitottam jó áron, ugyan volt olyan néhány nap mikor jelentős profittal le lehetett volna zárni, de ebben több volt/van, és szignifikánsan jobb alternatíva sem kínálkozott, így mindenképpen tartom a pozíciót. Az új befektetőknek ez a swing jelenleg jobb beszállási lehetőséget ad (kiváló áron van most), mint nekem adott!

Portfólió B: -0,3%

Itt ugye két swing található, az egyik ami az “A” portfólióban is, és van még egy swing, amivel együtt adják a “B” portfóliót. Erre a második swingre, azt tudom mondani, mint amit a tavalyi “A” portfólióban lévő első swingre mondtam akkor. Ezt írtam tavaly: “Jelenleg egy nagyon jó áron nyitott pozíciónk van, amit egy erős negatív hangulat tovább lökött lefelé, így az új befektetőknek még jobb beszállási lehetőséget ad, ne késlekedj!” ANNYIVAL KIEGÉSZÍTENÉM, HOGY BRUTÁLISAN KIVÁLÓ ÁRON VAN JELENLEG EZ A PAPÍR.

Portfólió Komplex C: +46,2%

Ez pedig nagyon rendben, MÉG JOBB, MINT 2020! Úgy tudott kijönni ez a hozam, hogy a Long trade papírok 63,99%-os hozamot csináltak 2021-ben!

Viszonyításnak Amerika 500 legnagyobb vállalatának hozamteljesítménye (S&P 500) +26,9% volt. Ez 10,6%-ponttal jobb, mint 2020-ban!

 

Nézzük meg az átfogó képet is, az elmúlt 7 év hozamát, indulástól számítva.

 

“Ez az az ábra, ami igazán elégedettséggel tölt el, elbízni nem fogom magamat. Továbbra is törekedni fogok a javulásra és a piac adta lehetőségek maximális kihasználására, a lehetséges legalacsonyabb kockázat mellett.” Írtam ezt tavaly ilyenkor, ami idén is érvényes! Érdekesség, hogy a szektor index Nasdaq csupán 0,3% (18,3-18,6%-ra) ponttal tudott javítani a teljesítményén, míg az S&P 500 2,2% (10,5-12,7%-ra) ponttal lett jobb. Ennek oka főként a 2020-ban extrém módon túlfűtött technológiai papírok korrekciója/megpihenése a 2021-es évben. A Nasdaq 2021-ben 21,4%-os hozamot ért el, vagyis 2021 azon ritka esetek egyike mikor alulmaradt az S&P 500-al szemben (2021:26,9%).

 

Szép napot és eredményes új évek kívánok!

 

0

Kosár tartalma